VÉGE

2009.06.18. 16:47

Ez a post lesz az utolsó ezen a blogon. Szeretném, ha lenne valami lezárása az egésznek, lenne eleje, és lenne vége, és nem csak merülne ki annyiban ez a búcsú, hogy nincs több frissítés. Jó volt itt blogolni, szerettem ezt a csúnyácska, sötét hátterű felületet, a saját készítésű logot, meg úgy általában az egész hangulatát. Tudom, hogy tettem egy olyan ígéretet az új blogon, hogy itt is meg fognak jelenni a postok egy darabig, de most már úgy érzem, hogy ostobaság lenne, mivel akkor sose zárnám le ezt a fejezetét a blogírói pályafutásomnak. Azoktól, akik feedből olvastak azt szeretném kérni, hogy ha továbbra is kíváncsiak az okosságaimra, akkor iratkozzanak fel ERRE a feedre, a többiek pedig - persze csak ha jónak látják, nem erőszak :) - frissítsék a könyvjelzőiket az új blog címére!

Tehát az új cím még egyszer:

http://raktalicska.immortal-net.com/

 

Köszönöm az eddigi figyelmeteket, és remélem találkozunk az új oldalon!

Update (2009.09.14.-én): a fentebb említett cím már nem működik, tessék ERRE a feed-re, és erre az oldalra ellátogatni helyette ->

http://raktalicska.hu/

Elveszve Vice City-ben

2009.06.11. 13:00

Minekután sokszor leszögeztem, hogy alapvetően nem tudok, és nem is akarok mások igényeinek kielégítésére törekvéseket tenni, ezért nyugodt szívvel írom meg ezt a postot is. Tudom, hogy alapvetően elenyésző számú olvasóm fogja átérezni azt az élményt, amelyet ez a játék adott nekem a megjelenése óta eltelt röpke 7-8 év alatt, de - mint már taglaltam - sajnos vagyok annyira individualista, hogy ez ne zavarjon abban, hogy írjak róla :)

Kezdjük egy kis történelmi áttekintéssel: valamikor még a PC hőskora után néhány évvel, amikor még elég elterjedtnek számítottak a 486-os gépek, sőt az ún. Pentiumok is csak elvétve akadtak néhány tehetősebb családnál kijött egy játék, amely a talányos GTA nevet kapta. A neve egy rövidítés, amely a 'Grand Theft Auto' kifejezést takarta, amely nagyon szabad fordításban talán úgy hangozhatna magyarul, hogy a 'Nagy Autólopás'. A kor egyik legaddiktívabb játéka volt: látványos grafikája keverte a sprite-os, két dimenziós megoldásokat a három dimenziós megjelenítéssel, így valóban sikeresen érte el azt az illúziót, mintha egy város életét követhetnénk nyomon felülnézetből. Figuránk alig különbözött egy sárga pixelhalomtól, viszont a hangulat, és a vicces küldetések kárpótolták a játékost az esetleges kis grafikai khm... esetlenségekért. Némelyik autó például borzasztóan gagyira sikeredett (szerencsére - mint a további részekben - itt is át lehetett buherálni a grafikai file-okat segédprogramok segítségével), továbbá a víz mint olyan se volt a grafikusművészet csúcsa... A hatalmas bejárható terep, a már emlegetett eszetlen jó gettóhangulat, és a vicces küldetések azonban kárpótoltak mindenért. Természetesen már ezt a játékot is betámadták az ifjúságvédő szervezetek, mivel erőszakos cselekményeket követhettünk el benne (bérgyilkosságok, rablótámadások, "szegény" krisnások halomra gázolása - amit ha sikerült zsinórban végrehajtani, akkor egy nagy 'Gouranga!' kiírás volt a jutalmunk :) -, járókelők lángszóróval való megzabolázása, meg hasonlók), és érdekes módon ez a momentum is hagyománnyá vált a játéksorozat történetében, valahogy mindig ki lett nevezve mumusnak, ami mondani se kell, hogy elég jó hatást gyakorolt a népszerűségére.

Ez volt az első rész, én konkrétan vagy 2-3 évig(!) játszottam vele szinte megszakítás nélkül, sőt csináltam hozzá egy magyarítást is, amely kapcsán többezer sornyi angol szöveget írtam át. A poén az volt az egészben, hogy - mivel annak idején nemhogy internetem nem volt, de kis túlzással azt se tudtam hogy mi az - nem terjesztettem, tehát elmondhatom, hogy saját bejáratú szövegekkel tolhattam a játékot :)

Aztán jött a második rész, amely még mindig felülnézetet használt, de a látvány már kellemesebb lett. Ezzel nem volt annyi élményem, egész egyszerűen azért, mert mire megszereztem már XP volt a gépemen (amin nem akart futni a drága), bár tény, hogy volt időszak, amikor csak ennek a játéknak a kedvéért ott figyelt egy külön partíción a Win98.

Eltelt újabb néhány év, és 2001-ben hatalmas reklámkampány után megjelent a GTA3. Olyan szinten forradalmasította a játékipart - legalábbis szerintem - mint mondjuk évekkel korábban a Quake, vagy a Starcraft: egész egyszerűen elképesztő lett. Végre teljes háromdében bolyonghattuk be a játékban szereplő Liberty City-t (amely visszaköszönt nemrég a sorozat negyedik részében, de haladjunk sorban), és a felülnézetet felváltotta az ún. TPS nézet, amikor hátulról látod a figurát, akit irányítasz. A mai napig jó játéknak tartom, bár a megkopott emlékeimből vele kapcsolatban csak az maradt meg, hogy folyamatosan köd volt, illetve hogy mennyire bénák voltak az átvezető jelenetek, mivel főhősünk soha nem szólalt meg bennük :)

És el is érkeztünk a 2002-es évhez, amikor megjelent jelen ömlengésem tárgya, a GTA : Vice City. Ugyanazt a grafikai motort használta, mint a GTA3, viszont a fejlesztők áttették a történéseket az előző rész New York-ra hajazó betondzsungeléből ebbe a fiktív városba, amely leginkább Miami-ra emlékeztet. Telitalálat volt az éraválasztás is, mivel egy zseniális húzással úgy döntöttek, hogy felelevenítik a 80-as évek olyan klasszikus sorozatainak, és filmjeinek hangulatát,mint a Miami Vice, a Magnum, a Knight Rider, vagy a Sebhelyes arcú. A 'pálmafák alatt tiritarka hawaii-ingben szögletes sportkocsikkal krúzolás a lemenő napban, miközben Toto szól a rádióból'-feelinget a játék alkotói brilliáns stílusérzékkel, zseniális megoldásokkal érték el, olyannnyira, hogy szívem szerint ha valaki megkérdezné tőlem, hogy milyen volt a nyolcvanas évek Amerikája, akkor leültetném a játék elé néhány órácskára :)

Ez a tény márcsak azért is vicces, mivel a cucc fejlesztői mégcsak nem is amerikaiak, hanem a ködös-esős Skócia szülöttjei, de a feladatot mégis olyan affinitással, olyan zsenialitással abszolválták, hogy minden tiszteletet megérdemelnek. A műben amúgy olyan mennyiségű munkaóra lehet, hogy azt szinte elképzelni is nehéz, egész egyszerűen elképed az ember, ha belegondol, hogy mennyi meló lehetett megtervezni a város minden szegletét, megcsinálni a rádióadókat (amelyeken valósághű kamuhirdetésektől talkshow-kig minden megy), lescriptelni a küldetéseket, meganimálni a szereplőket, megírni a csodálatos időjárás-motort (ami gyönyörű naplementéket, és trópusi viharokat sűrűn csapkodó villámokkal egyaránt tud produkálni), lemodellezni azt a rengeteg autót, hogy az olyan apróságokról ne is beszéljünk, mint mondjuk a rengeteg kipróbálható eldugott hülyeség.

A hangulat eladhat játékot. Nem muszáj szépnek lennie, nem muszáj korszerűnek lennie. Még az is megeshet, hogy irányíthatatlan, vagy esetleg csak rövid. Ennél a játéknál minden sarkalatos pont a helyén van, még mai szemmel is azt mondom rá, hogy élvezhető a grafikája, és teljesen átérezhető a története, a - már sokszor emlegetett - feelingje. Tudom, hogy nem mindenki van ennyire rákattanva a 80-as évekre mint én, de azért azt had tegyem hozzá, hogy amíg meg nem ismertem ezt a játékot én se voltam oda érte. Így viszont örök trauma lesz az életemben, hogy sose lesz lehetőségem hawaii ingben andalogni a pálmafák alatt, és ezért sose fogok megbocsátani ennek a játéknak. Minden másért hálás vagyok neki, mert megmutatta nekem, hogy egy - sokak által lesajnált - videojáték is adhat az embernek élményeket. Ez a játék kortalan. Klasszikus.

Térkép és szám

2009.06.10. 17:16

A térkép:


Nagyobb térképre váltás

 

és a szám:

5:38

Van még kérdés? :)

Már megint berúgtunk

2009.06.09. 10:01

Az itt leírt történet minden mozzanata a valóságot tükrözi, nem színeztem, vagy torzítottam semmit benne feláldozván a szórakoztatás oltárán az objektivitásra való törekvésemet (hú de rossz, de most már nem törlöm ki :))! Minden így történt, ahogy itt leírom, és ezt tessék komolyan venni, mivel - kivételesen - talán én voltam a leginkább képben a bandából, és emlékszek mindenre :)

Azért volt fontos ezeket leszögezni, mivel ezen a szép csütörtöki estén, amelyet most el fogok regélni olyan dolgok történtek, amilyeneket eddig csak az olyan vicces (mondjuk kinek mi a vicces :)) videókkal telitömött oldalakon láttam mint mondjuk a Puruttya.

Kezdődött az egész azzal, hogy Józsi barátom bejelentette, hogy néhány napot nálam töltene Fehérváron, mivel valami oktatásokon vesz részt ebben a nagyszerű városban. Erős  fejtörést okozott nekem, hogy mivel foglaljam le őt egész délután, mivel a zsebkendőnyi méretű albérleti szobámban üldögélni a kanszagban nem a legjobb móka. Hosszas gondolkodás után arra az elhatározásra jutottam, hogy a kultúrális szórakozás lesz a legmegfelelőbb időtöltés, így - a délutáni néhány sör után - kora este meglátogattuk a Vadászkürt nevű intézményt, ahol már ránézésre eléggé kezdtek átcsapni az események arconpörgősbe, már ami az egy négyzetméterre jutó részeg emberek számát illette. Elég vicces volt, hogy akárkivel lespanoltunk kiderült róla, hogy ájbíemes, éljen az egészséges geek-alkoholista életstílus! Néhány tucat kör csocsó, és pár sör után megérkezett Dezső is (aki még mindig nem Dezső igazából, de féltem az életem :)), aki megfelelő szintre hozta már magát némi tudatmódosító segítségével (ami - mint tudjuk - rossz, értem?), és ennek köszönheti azt, hogy az este további részében elfogyasztott durva mennyiségű rövidital nem fektette két vállra idejekorán, mondhatni hendikeppel indult hozzánk képest ("beírtam az örökélet-kódot, vazze!" - őt idéztem). Így kiegészülve devendéroztunk tovább, Dezső vett is nagy felbuzdulásában egy - nem is olyan régen emlegetett - korsó VBK-t 155Ft-ért, amelyből leivott kábé fél decit, majd a poharat a hányingerrel küszködve az asztalra rakta. Ödönkének több se kellett (milyen hülye álnevet találjak már ki?), egyből rávetette magát, és úgy döntött, hogy milyen jó poén lesz az egészet lehúzni egy hajtásra. Ez az általa elpusztított jelentős mennyiségű vodka-bomba fényében elég merész tett volt, meg is lett a hatása, mivel ahogy kiürült a pohár sikerült félig újra megtölteni, majd a további adagokat egy fém cigiskukában elhelyezni (ezúton is elnézést szeretnék kérni attól, akinek ki kellett utána pucolnia, gondolom nem érezte magát az élet császárának közben:)). Ezután - mint aki jól végezte dolgát, mondhatni mint ahogy a pap jön ki a templomból (mintha mise történt volna) - lenyomott egy menetet egy autós játékgépen, majd odalépvén az asztalhoz, újra megfogta a félig visszatöltött korsót. Már emelte a szájához, amikor rákiáltottam, hogy "Ne idd meg, most hánytad teli!", amire nem azt a választ kaptam amire számítottam, mivel egy "Naés? Tudom!" után lehajtotta az egészet. Itt elkapott egy enyhe hányinger engem is, nem volt szép látvány nna :) Ha igénylitek tudok képet felrakni ide a pohárról is, mivel az eset után le kellett hogy fényképezzem (annyira jó témaválasztás volt, esetleg ki is kéne állítani azzal a címmel mondjuk, hogy a "Az élet retrospektív hiábavalóságának manifesztációja a modern ember világában" vagy valami hasonló). Ödön ezek után még vásárolt egy tálca vörös abszintot is csak a poén kedvéért, én itt már heves anyázódásba fogtam, mert nem szoktam annyira szeretni, amikor direkt meg akarnak ölni szesszel (na jó, néha hagyom azért :)), mindenesetre egyet lehúztam (köszönet a srácnak, aki gyorsan az arcomba nyomta a félliteres kólát, így sikerült megúszni Vukkot :)), de így is maradt kettő. Volt ott még két rockerpalánta, meghívtuk őket gyorsan, továbbá elmeséltem nekik a kultúrált abszintivás módszerét ("ja tudom, kockacukrot kell beleolvasztani" - kezdte az egyik, de aztán gyorsan leintettem, mert úgy csak a lúzerek isszák :)), illetve azt is elmeséltem, hogy ez a barom (mármint Ödön természetesen) az előbb mit művelt, sőt meg is mutattam a poharat, aminek az alján még volt egy kis "cucc". Ekkor ez a hülye "Jéé, van még benne?" felkiáltással kikapta a kezemből a korsót, és lehörpintette a maradékot is. Erős gyomrom van, de ez már kicsit kezdett nekem is sok lenni :)

Ennyi trauma után távoztunk a létesítmény patinás falai közül, és a HB felé vettük az irányt. Itt is volt abszint, bár itt már meggyújtva, aminek többek között az lett az eredménye, hogy Dezső végigégette a karját, továbbá elég mókás volt, amikor Ödön azzal próbált imponálni a pultoscsajoknak, hogy elmesélte, hogy mit csinált a Vadászkürtben :) Ezek után itt is csináltunk koktélt, amely vodka-bomba és belemorzsolt cigaretta elegyéből állt, amelyből mindenkinek innia kellett, továbbá Jimmy megdobált söralátétekkel, amelyeket utána kellemes volt összeszedegetni. Itt már kezdett leülni a buli, ezért a - közben eljoshuásodott, ezt a szakszót majd egyszer még elmagyarázom - Jocit a hónom alá kapva elhúztunk haza. Másnap mesélte Dezső, hogy történtek még érdekes dolgok hajnalig, amelyeken szerencsére mi már nem vettünk részt :)

Akár itt vége is lehetne a történetnek, de mégsincs, mivel Joci gondoskodott róla, hogy ne ússzuk meg komplikációktól mentesen az éjszakát se. Történt ugyanis, hogy kettő fele lefeküdtünk aludni, Ákos berakva elalváshoz, csönd, nyugalom, Józsi már horkolt is... Ez volt az utolsó kép amire emlékszek, a következő az, hogy csörög a telefonom valamikor hajnalban. Nézem, hogy ki az, hát Joci csörgetett. Körülnézek, sehol sincs. Ez a hülye - mint kiderült - hajnalok hajnalán egy általa is ismeretlen okból lement az utcára (!), és mivel nem talált vissza az albiba, ezért kétségbeesetten hívott fel engem, hogy merre kell mennie, mert valami József Attila utcán kevereg éppen. Kábé 8-9 hívás után végre hazatalált, és 6-tól tudtunk aludni két órát... Amúgy neki nem ez az első részegen alvás közben elkövetett hülyesége, de az már egy másik történet...

Mocskos fészbúk...

2009.06.09. 07:24

...miatta nem volt időm tegnap se postot írni, pedig beterveztem, hogy a cégnél pötyögök már valamit ide is, igyekezvén fenntartani a módszeres blogoló imidzsének látszatát, de hülye teszteket kellett megint egész nap kitöltenem, ezért megint nem sikerült. Na majd ma megint nekiveselkedek, hátha most sikerül :)

Még egy olyan értelmetlen dolognak is, mint ennek a postnak a címe is bírhat értelemmel, csak segíteni kell neki megtelni mondanivalóval. Magától nem fog tudni értelemmel bíróvá válni, hanem bizony hosszas körmondatokkal ki kell fejteni, hogy mi az a jelentésbeli többlet, ami kirángathatja az olyan értelmetlen kifejezések, mint a 'korrekt politikus', vagy 'humánus globalizáció' posványából. Vegyük ezt a pár sort, amit eddig írtam. Volt értelme? Nem nagyon, de én nagyon jól szórakoztam amíg bepötyögtem...

Igazából arról szerettem volna írni - csak közbe átvette az agyam felett az irányítást a post címének megmagyarázást kényszeresen akaró gondolat, van ilyen - hogy tegnap mi történt velem. Igazából vannak sokkal fontosabb témák is az életben (tényleg ígért Obama egy országot a palesztinoknak, ha már a sajátjukból kitúrták őket? ezt csiripelték a verebek, csak én zacskóban élek, és lemaradok a világ folyásáról), de nem érdekel a politika, se a pénz, se a stresszes kis életem sok apró, de - a hát közepén viszkető, ámde elérhetetlen ponthoz hasonlóan - bosszantó momentuma, amelyek mintha úgy lennének megalkotva, mint egy ügyességi játékban az akadályok, amelyeket ha kikerülsz akkor nyertél, de ha elbénázod, akkor bizony sokszor fogsz nagyon frusztrált lenni mire valahogy megcsinálod. Ma este nincsenek akadályok, nincsenek leküzdendő problémák. Miért is lennének, hisz szinte korlátlan mennyiségben a rendelkezésemre áll az emberiség egyik legnagyobb találmánya (a sör után természetesen, bár ez nem azt jelenti, hogy az áll az első helyen), amelyet vajas-lekváros kenyérnek hívunk. Már csak valami pia kéne, meg esetleg valami társaság, bár most arra se vágyok igazán. Éjjel van, és a közlekedési lámpák sárgán pulzáló fényébe bambulva egyedül enni a konyhában pedig remek elfoglaltság.

Tegnap este egy egészen jó hangulatú sörözés után elbúcsúzván a többiektől hazafele vettem az irányt. A kezemben tartott fél literes vörösboros kólát egy elegáns mozdulattal belevágtam az első szembejövő kukába (ittatok ilyet 155 Ft-ért mostanában? na, olyan is volt az íze...), majd az albérletem felé vettem az irányt. Még volt nálam pénz, ezért egy sört vételeztem még a nap zárásaként a Pingvinben (helyi éjjel-nappali, komolyan mondom szívesen dolgoznék ott néhány hetet, biztos remek történeteik lehetnek az eladóknak a szerda éjjel 3-kor - akár szó szerint is - beeső érdekes állapotban leledző fiatalemberekről), majd egy elég hirtelen ötlettől vezérelve egy olyan irányt vettem, ami köszönőviszonyban sem volt az albérlet orientációjával. Közben szólt a fülemben a Coldplay (amelyről meg kellett hogy állapítsam, hogy egy kibaszott lúzerzene, legalábbis a szerencsétlen nyomorultak a célközönségük, mert olyan szövegeik vannak, hogy 'nem jön össze semmi, de nem kell a para, szeret téged is valaki, legalábbis anyád biztosan'), jó volt ehhez az enyhe nyáreleji szellőben árnyas lombok alatt egyedül mászkálós feelinghez. Csináltam pár fényképet is, de megintcsak rá kellett jönnöm, hogy szerencsétlen mobilomat nem ilyen feladatokra tervezték, de az egyetlen használható felvételt itt láthatjátok azé':

Jó fél-háromnegyed óra után magamban kuncogva konstatáltam, hogy sikerült elég szépen eltévednem, de valahol - magamnak is csak épphogy bevallva - pont ez is volt a célom... Eltévedve egy számomra idegen városban olyan utcákon sétálni, amelyeken sose jártam azelőtt, közben pedig szívni be az éjszakát olyan volt, mintha most tenném a magamévá a várost. Furcsán vicces érzés, de tényleg szeretném bejárni ezt a helyet, egész egyszerűen azért, mert valahogy az az érzés motoszkál bennem, hogy most egy viszonylag hosszú időre ez lesz az otthonom. Ennek jegyében túrtam magam bele az utcáiba, és vetettem magam bele parkjainak sötétjébe, és kifejezetten szórakoztató volt kicsit elveszve érezni magam.

Aztán persze kibukkantam egy ismerős helyen, mivel egyszercsak a buszpályaudvarnál találtam magam, de egy olyan irányból, amerre - eleddig - soha nem voltam. Ha valaki látta volna, ahogy hüledezve néztem körbe egészen biztosan azt hihette volna, hogy részeg és/vagy drogos vagyok, de egész egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy pont oda sikerült kilyukadnom :) Innen már unalmas volt a hazaút, ugyanazok az ismerős utcák, épületek, szagok... De egy percig se bántam meg, hogy azon az estén továbbmentem az utcán ahelyett hogy - racionális emberhez méltóan - hazamenjek az albérletembe...

 

Szolgközl.:

tessék remek zenét hallgatni, ingyen letölthető az oldalukról-> http://tapeunderground.hu ! Chilles trip-hop, ideális gondolkodáshoz, íráshoz háttérzenének! :)

Végre itt a nyár, végre itt a fesztiválszezon. Igaz, hogy az utóbbi években eléggé limitáltak voltak a lehetőségeim a nagyobb rendezvényeken való részvétellel kapcsolatban (tavaly is az EFOTT volt a legkomolyabb, amin ott voltam), de még emlékszem megboldogult kölyökkoromból (amikor még fényes szelek fújtak, és kultúráltan tudtunk szórakozni, bezzeg a mai fiatalok :)), hogy milyen is eltölteni egy hetet a Szigeten. Valahogy nem emlékszek olyan szintű kontrollra, mint amit mostanában vezettek be a tömegrendezvények szervezői. Régen nem történt volna olyan, mint pl. Pannónián a barátaimmal, hogy - pedig már a második nap kora délutánján lent voltak pont a zsúfoltságot elkerülendő - miután nem találtak helyet, és egy félreeső helyen lesátraztak, utána egyből ott teremtek a szervezők, és elzavarták őket onnan. Indoklás mondjuk volt, de akkor is elég dühítő lehetett, hogy miután már az összes kampót is leverték, sőt be is pakoltak szedhették a sátorfájukat (sic!), és cuccolhattak máshova. Az egyik szervező be is vallotta férfiasan, hogy felelőtlenség volt ennyi embert beengedni egy ekkora területre, mivel egyszerűen nincs elég hely, de ez annak a fényében pláne vicces, hogy a kedves staffnak meg lehetett volna lehetősége arra, hogy előre limitálja a belépő emberek létszámát, mivel csak előzetes internetes regisztráció után lehet jegyhez jutni, és egész egyszerűen le kellett volna zárni a neten a regelőoldalt egy 'bocs, de már túl sokan lennénk' üzenettel. Ehelyett - gondolom a profit reményében - annyi embert zsúfoltak egy helyre, hogy már a sátradnak se találsz szabad helyet a kijelölt területen, ezt nevezem szervezésnek! A kuponos rendszerükről már ne is beszéljünk, tavaly őszinte megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a fél literes VBK-mért cserébe odanyújtott ezresre azt mondja a pultoscsaj, hogy nem fogadja el, váltsam fel kuponokra. Ezek hosszú papírcsíkok voltak, és 50 Ft értékű szegmensekre voltak osztva, és volt egy olyan érdekes tulajdonságuk, hogy záróra után (hajnalban) némelyik helyi kocsmáros standpulton belül felejtett belőlük pár métert, ami súlyos visszaélésekre adott okot :)

Aztán manapság már a beléptetés is máshogy zajlik: barátnőm mesélte, hogy a kedves, diplomázott, értelmes, olvasott, empatikus kézségükről híres, megértő, nagydarab, kopasz, ráncostarkójú őrzővédők (csókoltatom a jó édes anyjukat innen is) konkrétan a kukába dobálták ki azoknak a konzervjeit/kenyerét, aki esetleg be akart vinni némi kaját a fesztivál területére. Ez is érthető lenne, de íme egy mérőadat arra, hogy milyen árak vannak bent: 300Ft a sima, 400 a tejfölös (100Ft-ba kerül az a rákent lófasznyi tejföl, figyelem!), és 500Ft a sajtos-tejfölös lángos, és mondanom se kell, hogy kábé akkorák mint egy férfitenyér. Komolyan mondom, inkább kerüljön többe a belépő, minthogy bent akarjan meggazdagodni az emberből. Ugye ide elég olcsó volt a bejutás (2-3000 Ft 4 napra, valóban jutányos), de odabent olyan árak várják az embert, hogy az valami eszement.

Persze most csak a pofámat tépem, mivel ezeket csak elmesélések alapján tudom az ideiről, tavaly mondjuk én is ott voltam, és akkor is hasonló ipari mértékű lehúzás zajlott, még szerencse, hogy - némi ügyeskedéssel - sikerült behajtanunk kocsival, és természetesen akadt némi kaja-pia a csomagtartóban :)

Tavaly ami viszont tényleg gusztustalanul meg volt szervezve, az az EFOTT volt. Kezdődött azzal, hogy másfél literes bontatlan ásványvizet nem akart beengedni a már fentebb emlegetett ráncostarkójú faszparasztok egyik mintapéldánya, és dobhattam ki a kukába. Bent is voltak meglepetések: a sátorozó terület körbe volt kerítve, és mindhárom kijáratánál konkrét kis checkpoint fogadta a gyanútlan fesztiválozót, ahol bizony karszalagmutogatás volt a fő műsorszám, megspékelve a 'hülye-kis-bebaszott-paraszt-majdénmegmutatom-ki-itt-a-főnök" nézésekkel, illetve néha elrepült egy-két megjegyzés is, csak a jobb hangulat kedvéért. Este aztán folytatódott a móka és kacagás: Péterfy Borira akartam bejutni barátnőmmel egy olyan sátorba, ahova 18 év alatt nem lehet belépni. Ez is nagyon érdekes, hogy miért nem, gondoltam hátha odabent minden asztal tetején meztelen lányok fognak maszturbálni, de nem. Valaki igazán felvilágosíthatna, hogy mi a tiltás oka, mert sajnos - akármennyit is törtem a kis buksimat - nem sikerült rájönnöm. Mindenesetre hostess lánykákra bízták a személyi igazolványok ellenőrzését (természetesen a háttérben ott álltak a fekete ruhás dzsíájdzsók), és - miután előttünk beengedtek egy tucat 14-nek ha kinéző csitrit - minket sikerült megtalálnia az egyik ellenőrpicsának. Persze az ember nem személyivel megy koncertre, úgyhogy vissza a sátorhoz, személyi előkeres (barátnőm akkor már 19 és háromnegyed volt kábé :)), vissza, ám mire visszaértünk már ki volt írva, hogy megtelt a sátor, jöhetett az idegbaj. Azért nagy nehezen bejutottunk, akkor meg persze én voltam a paraszt, hogy a csaj arcába nyomtam a személyimet, de szerintem senki se szereti, hogy feleslegesen (mert feleslegesen!) szopatják, amikor épp szórakozni szeretne. Utána volt még egy olyan eset, hogy Supernem koncerten bent tomboltam, és beszólt a szekus droid, hogy vegyem fel a pólómat. Azért megkérdeztem tőle, hogy ugyan miért, de nem volt időnk befejezni az elmés társalgást (pedig pont ott tartottam, hogy megkérdezzem tőle, hogy a házirend melyik pontját sértettem meg a viselkedésemmel), mert pont vége lett a koncertnek.

Voltak még apróságok ezeken kívül is, mindenesetre a mai napig kellemes borzongás fut végig rajtam, amikor eszembe jut, hogy mindezek ellenére mégis mi jöttünk ki győztesen a velük vívott csatából, mivel sikeresen becsempésztünk két nagyon megpakolt hátizsákot, és gondolhatjátok, hogy nem málnaszörp volt bennük, úgyhogy a fesztivál - az első napot leszámítva - az Iceteás féllittyós üvegekbe töltött Hubertusok, és a koncert közben az épp kiürült söröspohárba a zsebből kihalászott Sopronik beletöltésének a jegyében telt :)

Érdekes volt tapasztalni, hogy valahogy folyamatosan belénkállt a biztonsági szolgálat, pedig aki ismer minket tudhatja, hogy nem vagyunk azok a rosszarcú emberek, sőt, részegen se viselkedünk botrányosan. Mégis valahogy úgy nézett ki az egész, mintha valami direkt szelektáltan kisebbségi komplexusát fölényeskedéssel kompenzálni kívánó dilettáns barmok seregét toborozták volna szekusnak a rendezvény szervezői. Pont ott voltak ilyen atrocitások, ahol igazán szabadnak kéne érezned magad, miután kicsit otthagytad végre a munka taposómalmát. És nem. Mindig jön valami anyaszomorító barom, és direktben belédköt, és borul a hangulatod, ahogy kell. Erősen gondolkodok, hogy egyáltalán ki akarom-e magamat tenni ennek, tudván azt, hogy hiába viselkedek jól (mert szerintem punkrock koncerten a póló levétele még az a kategória, de biztos én vagyok a hülye), akkor is megtalál valamelyik.

Azért hogy ne csak sírásból álljon  ez a post azért elmesélném azt a két esetet, amikor értelmes emberrel találkoztam az 'ellenség' oldalán. Az egyik pont itt volt, mikoris az utolsó éjszaka - egy kiadós Tankcsapda koncert után - vissza szerettem volna jutni a sátramhoz, és - a már emlegetett checkpointon - az őr beengedett, pedig a buli hevében leszakadt a karszalagom, ami azért durva, mert pont az eset előtt pár órával dobtak ki egy srácot hasonló okokból...

A másik pedig még a győri időkben volt, amikor is - a régi - ToRockba próbáltam bejutni jegy nélkül valami koncertre. A WC-ben nyomattam át a pecsétet (aki jár ilyen bulikba az vágja :)) valami kölyökkel, és épp végeztünk a művelettel, a srác is kiment a helyiségből, amikor mögöttem kilépett az egyik fülkéből az egyik jegyszedő. Nem volt nagydarab, de azért a szálkás jelzőt nyugodtan kiérdemelhette volna, gondolom valami küzdősportot művelhetett. Megkérdezte szép nyugodtan, hogy épp pecsétátnyomás történt-e. Némi győzködés után ("bazz, dobj ki, úgysincs pénzem, meg kedvem se"- gondoltam) bevallottam, hogy igen, az történt. Erre kioktatott, hogy nem ez a megoldás, menjek oda, és ad nekem pecsétet ingyen. Kicsit elkerekedett a szeme, amikor pofátlanul benyögtem, hogy vannak velem még hárman - négyen, akik szintén nagyon szeretnének bejutni, de a vége azért az lett, hogy mindenkit beengedett... :)

Kis éji duma 3.

2009.05.28. 23:37

Rájöttem, hogy ez a kedvenc módom az írásra: amikor csak lököm a süket vakert a pajeszotok alá mindenféle különösebb cél, vagy központi téma nélkül. Persze a blog nem válhat 'Kis éji duma 4-5-6-...' című postok sorozatává, mert csak néha adott minden körülmény egy ilyen kis szösszenet megírásához, sajnos. Ilyen ez a mai este is: közeleg a vihar, volt söröm, szól az Üllői Úti Fuck, és viszonylag kellemesen érzem magam a bőrömben. Betudható ez annak is, hogy - a múlt heti faszságaim ellenére is - ráeszméltem arra, hogy van egy lény, akinek fontos vagyok, és tényleg elfogad minden hülyeségemmel együtt. Basszus, hogy ez eddig nem tudott tudatosulni bennem ennyire! Talán az kellett hozzá, hogy majdnem elveszítsem? Fenetuggya, mindenesetre most úgy érzem magam, mint egy puha, meleg biztonságos helyen (igen, olyan érzés :))

Aztán volt még olyan is mostanában velem, hogy egy nap alatt sikerült leküzdenem azt a pánikszerű érzést, ami az okozott, hogy elég komolyan fenyeget egy lightosabb pénzügyi csőd veszélye. Mondom, egy nap kellett hozzá, hogy rájöjjek arra, hogy a rágódástól még nem lesz több pénzem, viszont cserébe kajak kiidegelem magam, ami nem jó dolog, mert árt a szépségnek :) Ennek jegyében már pár napja a nagyon megnyugtató 'leszarom' életfilozófia lengi be napjaimat, mondhatom egész kellemes érzés, mindenképpen tessék kipróbálni!

Ehhez szervesen kapcsolódik az a tény, hogy ahelyett, hogy itt pötyögök mindössze egy sörrel a bendőmben már bizony  túl kéne lennem egy kellemes kis Tankcsapda + Kispál koncerten Várpalota mellett egy erdőben, és bizony meglehetősen bebaszcsizott állapotban kéne ténferegnem össze-vissza egy feltehetően műanyag poharas sörrel a kezemben, amelyet kuponért vásároltam volna magamnak. Nos, ez - pénzhiány miatt - elmaradt, sőt egy napot se fogok eltölteni a fesztiválon (amely Pannónia Fesztivál névre hallgat a gyk.), de vigasztal a tudat, hogy lehet hogy a többi nyári bulin se fogok :) Éljen a válság, éljen a nagy magyar valóság! Kész szerencse, hogy ma este még ez se tud nagyon érdekelni, bár pár órája bent a cégnél Kispál koncertfelvételt hallgatva kicsit elkapott az a 'bassza meg, miért nem tudok ott lenni?' érzés, de szerencsére sikerült leküzdeni. Mindenesetre ma este is remekül működik a héten már oly működőképesnek bizonyult recept: 1 doboz Soproni, némi kaja, és remek zenék, és máris nem is érdekel annyira az a rohadt feszt... (vagy csak önámítok, fene tudja :)) Tiszta kispolgárias életmód ez, én mondom nektek...

A tegnapi este amúgy az régiúj zenék felfedezésének jegyében telt el a számomra, és az előző postban linkelt csodálatos Tiesto-féle endorfinbomba csak egy volt a tegnap esti zenei élményeim közül. Többek között sikerült hozzájutnom a Kill Bill című amúgy iszonyatosan odaverős film szintén remekbeszabott zenéihez, azon belül is olyan nagysikerű klasszikusokhoz, mint ez itt:

 

Tudjátok, amikor abban a japán étteremben a mezítlábas ferdeszemű lánykák csapatják a pöngetős rakenrólt.... amúgy tudtátok, hogy ők egy komoly zenekar, konkrétan 1986 óta nyomják az ipart? Nagyon elvetemült zenei ízléssel rendelkezőknek ajánlom a munkásságukat :)

A napokban még volt valami ami újra lázba hozott, mégpedig egy játék. Már többször végigvittem, sokszor megfordult a vinyómon, ismerem az utolsó szegletéig, és mégse unom, ez pedig a jó öreg GTA: Vice City. Bizony, hiába jött ki azóta a San Andreas (ami szintén nagyon jó a maga nemében), és a GTA IV (ami még jobb, csak még pár évig nem lesz olyan gépem, amin futni fog), nekem akkor is ez maradt az etalon. Terveztem neki már tegnap is egy saját postot, de a neten nem találtam olyan screenshotokat, amik méltóan visszaadnák a játékból sugárzó nagybetűs HANGULATOT, így saját magam akartam lőni pár pillanatképet a fílingesebb részeiből a városnak, ahol a játék játszódik, de ez egyelőre technikai okok miatt még csúszni fog kicsit (nem tudom, hogy melyik billentyűvel lehet képet kilopni, már ha létezik ilyen, mert ha nem, akkor rakhatom fel a Fraps-ot vagy a SnagIt-et néhány kép kedvéért).

Amúgy a hétre tervezett éjszakai biciklitúra csúszni fog, egész egyszerűen azért, mert nincs világítás a gépsárkányon, és a legutolsó dolog ami hiányzik az egy szép kövér csekkecske, amit a fehérvári rendőrségnek kéne feladnom záros határidőn belül. Mihelyst olyan anyagi helyzetbe fogok kerülni, hogy megengedhessek magamnak egy olyan befektetést, amely egy kerékpár első-hátsó villogószettre irányulna a helyi Tescoban akkor majd fogok ilyet játszani :)

Nem leszek diszkós, de ez...

2009.05.27. 23:47

...egész egyszerűen egy csoda! Tudom, hogy régi, de ma derítettem ki, hogy mi a címe, úgyhogy örülök magamnak :) : 

Bocs, hogy nem mozgalmasabb a videó, de tessék koncentrálni a ZENÉRE :)

Írta: JonC

4 komment

Címkék: zene

Egy kis esti mentáldizíz

2009.05.26. 20:38

... mert már napok óta le akartam írni ezt, elég beteg:

"Az utazótársaim nem tudták csodálattal végignézni, hogy milyen szépen tudok repülni, mivel mindegyikük azzal volt épp elfoglalva, hogy minél nagyobb sérülést okozzon a saját arcán az előtte ülő ülésének lefejelésével. Én közben egy elegáns ívvel átszálltam a szélvédőn, és az villant át a fejemen (ami ekkor még a helyén volt), hogy milyen menő leszek majd, mint a baleset egyetlen áldozata, ráadásul a többiekkel ellentétben én jól ki is repültem a buszból. Ekkor becsapódtam, és valahogy nem tudtam továbbgondolni a dolgot, pedig ha lett volna időm, még elképzeltem volna, milyen arcot fognak vágni a mentősök, amikor megtalálnak..."

Amúgy akármilyen beteg is, azért durva belegondolni, hogy egy ütközésnél kábé ez történt volna velem, amikor ez eszembejutott a Fehérvár - Veszprém buszon csimpaszkodva a kapaszkodóba...

Írta: JonC

1 komment

Címkék: beteg brutális

Amikor a hányinger elkap...

2009.05.26. 10:28

Ma egy kicsit politizálni fogok, és mivel tudom, hogy ez a téma mindenhol nagyon kényes, de ebben az országban emberek egész egyszerűen képesek átmenni primitív baromba, ha valaki nem az ő párjukon áll, ezért szeretnék néhány dolgot elöljáróban leszögezni:

1. nem, azaz nem érdekel, hogy a lentebb taglalt párt mit ért el, kik a tagjai, mit köszönhetünk neki, már ha van ilyen. Ez most azért fontos, mert nem a párt múltja volt az, amin felháborodtam, hanem a jelene, és az, hogy milyen módszerekkel próbál előnyhöz jutni az Európai Parlamenti választásokon.

2. nem tartom magam egy fanatikus nacionalista baromnak, tudok nyitni más kultúrájú emberekre, és hiszem, hogy valóban nem a bőr színe vagy a vallása tesz embereket nemkívánatossá egy országnak, hanem az a viselkedésforma, amely őket jellemzi

3. nem hinném, hogy valaki azért lesz rasszista, mert használja a cé, vagy zsé betűs szavakat, feltéve hogy nem pejoratív értelemben értve mondja őket. Ezt azért kellett leszögeznem, mert bizony volt olyan, hogy le lettem oltva, hogy hogyan merek itt cézni a blogon, mikor az rasszista szó, sőt a zsé betűs helyett is már az 'izraelita' kifejezés dívik. Namármost, ezek szerint a MAZSIHISZ is egy szélsőjobbos szervezet, mert szerepel a nevükben a zsé betűs szó? Na ne vicceljünk már... A kurva attól még pénzért kefél, még ha prostituáltnak hívjuk is, legalábbis szerintem (és ne tessék párhuzamot vonni közöttük, és az eddig emlegetett népcsoportok között, egyszerűen ez egy szemléletes példa)!

Ennyit szerettem volna elmondani, mielőtt belevágok a mai témámba, ami egy kifejezetten demagóg, népbutító választási reklám á'la SZDSZ, tessék megtekinteni:

 

Hmm, mik is hangzanak el benne? Csupa nagyon szép, magasztos gondolat. Kár, hogy a világ sajnos nem ilyen fekete és fehér, mint ahogy itt ábrázolják, hanem bizony vannak köztes árnyalatok is.

Haladjunk sorban:

az első rész a Hazaárulók - szeretők szembeállításával gondolom a párt szimpatizánsait/főembereit ért támadások kapcsán került be a spotba. Namármost: ebbe aztán tényleg nem akarok belefolyni (meghagyom a téma taglalását a különféle politikai fórumokon egymást oltogató ötveneseknek), mindenesetre íme egy idézet a mindannyiunk által oly tisztelt Horn Gábortól: ""Fontosabb az, hogy mi lesz az SZDSZ-szel, annál, hogy mi lesz az országgal" - és ezt nagyon őszintén mondom!" (itt meg is lehet nézni). Szerintem ezt nem kell tovább magyarázni.

Aztán nézzük tovább: nem született bűnözők? Valóban nem. Viszont olyannyira nem áll szándékukban beilleszkedni a társadalomba, vagy akár a szűkebb környezetükbe se, hogy az teljesen nyilvánvalóvá teszi azt, hogy a diszkrimináció a legtöbb esetben jogos velük szemben.  És a rendkívül érzelmes hangon aládörmögött "Árpikatilali" is nagyon megható, de ha kimondja valaki a cé betűs szót, akkor nem árpikatilali jut az ember eszébe, hanem egy másik név, mondjuk Marian Cozma-é... Ilyenkor tudom sajnálni azt az elenyésző szándékukat, akik megpróbálnak tisztességesen, a normákat betartva boldogulni, nem lehet könnyű nekik... Erről ennyit, még a végén kimondom a cé betűs szót, és akkor biztos rámfogja valaki, hogy még a Bombagyáron is regisztrálva vagyok (amúgy valóban, de nem azért, mert annyira egyetértek Tomcat néha elég érdekes elképzeléseivel, más oka van).

A következő a kedvencem: a szivárványszínű esernyő alatt boldogan nevető párocska. Valóban nem perverzek, valóban értékes emberek is lehetnek. De: hogy lehet az, hogy nincs még egy olyan társadalmi csoport, akik fényes nappal hozzák a hányingert jóérzésű emberekre? Csinálják nyugodtan amit akarnak, szeressék egymást szépen otthon, de azzal ,hogy az utcára vonulnak csak a "normális" többség ellenszenvét vívják ki! És nem hinném, hogy komolyabb negatív diszkrimináció érné őket, mint egy teljesen begyepesedett heterót, de ennek előfeltétele az, hogy ne hivalkodjonak a másságukkal!

A zsé betűs vallást gyakorlókra vonatkozik a következő szekció (a menórát gyújtogató tündéri kislány is ezt jelzi, hát még a végén a háttérben a rabruhák), ez egy nagyon nehéz téma a számomra. Nem lehet tudni, hogy mennyi igaz abból, hogy a zsé betűsök valóban Palesztinát akarnak-e belőlünk is csinálni, mindenesetre ha ez a cél, akkor nagyon jól haladnak. Itt figyelhető meg, hogy az egészségtelen paranoia milyen összeesküvés-elméletek alkotására késztet egyes embereket, bár azért bennem felmerült egy sokkal ijesztőbb eshetőség is, hogy mi van akkor, ha nekik van igazuk, és tényleg a zsé betűsök gyarmata lesz nemsokára Magyarország? Paranoia... és őrület. Na, ezért nem is nézem mostanában a témával foglalkozó oldalakat, bedugtam a fejem a homokba :)

Következzék a droglegalizációról szóló néhány másodperc, ezt akár még támogatnám is (mivel bizonyíthatóan kevésbé fog egy füves meghülyülni hosszú távú fogyasztás kövezkeztében, mint egy kannásborfüggő), de egy célkitűzés amelyet egy ilyen párt támogat máris elveszti a varázsát... mindenesetre a tiltás ostoba dolog, szerintem az alkohol (bármennyire is jó néha) meg a cigi hosszú távon sokkal durvább dolgokat művel mind a használó szervezetével, mind a környezetével, mint a fű, csak az a gond, hogy ebben a néphülyítő kampányvideóban még ez a legalizációs törekvés is ellenszenvessé válik...

Nagyon szép egészet alkot a párt teljes kampánya, mivel a plakátjaik hasonlóan hányingerkeltőek, és itt kell megjegyeznem, hogy meglepően hasonlít egy mexikói boxolóra az egyiken árpádsávosnak titulált jólszituált fiatalember. Ez is egy gerinctelen húzás: annak idején állítólag a nácik vágtak be zsékről szóló filmekbe pár pillanatra gusztustalan patkányokról szóló képkockákat, ezzel is a zsék ellen hangolva a társadalmat, hogy ha szóba jönnek ők, akkor egyből egy elemi undor vegyen erőt az emberen... Ebben az esetben is hasonló eszközhöz nyúltak a kampány létrehozói: vettek egy nagyon agresszív fejű emberről készült fotót (amit - mint kiderült - állítólag egy reklámügynökségtől vettek), és kinevezték árpádsávosnak, mintha ő lenne a közös ellenség, akit lehet utálni. Igen, ez bevált módszer volt már Orwell 1984-ében is, hogy a kommunizmusról ne is beszéljek...

Szóval az van, hogy ha egy szóval szeretném jellemezni ezeket a megoldásokat, akkor a hányinger lenne az első, ami eszembe jutna. Utána szépen sorjáznának a következők: agymosás, demagógia, pofátlanság, manipuláció, ködösítés. Mindezt mondom úgy, hogy különösebben nem érdekel a napi politika (TV-t már hetek óta nem néztem, kivéve tegnap este a Showder Klubot, meg hétvégén nagynéha, mert nincs net :)), és a neten se tartozik a híroldalakon a kedvenc menüpontjaim közé a Belföld. Egész egyszerűen az történt, hogy szombaton fetrengtem a szobámban otthon, és elcsíptem ezt a videót a TV-ben, és mélységesen felháborított. Cékérdés van, nem az Árpik miatt vannak feszültségek az országban, hanem inkább Árpik apjai miatt, aki épp vagy sitten van, vagy gyártja a kistestvérét valami külvárosi putriban. Ez megint persze általánosítás, de őszintén: nincs alapja? Naugyehogyugye. És ezt a problémát (IS!) az SZDSZ szépen megpróbálja eltussolni csak azért, hogy több szavazót nyerjen az EP-választásokon. Szerintem ez undorító...

Városnézés két keréken

2009.05.22. 15:08

Kezdek rájönni, hogy mennyire jó is tud lenni a biciklizés. Nagyon kényelmes, praktikus dolog, és tényleg élvezet néha tekerni egyet (igen, drogoskáim, most a kerékpározásról beszélek, mint ahogy a Wizzair néhány évvel ezelőtti reklámplakátján a szlogen is :)) meló után csak úgy bele a nagyvilágba. Ilyet játszottam én is tegnap délután, mivel hazafele jövet eszembe jutott, hogy nincs az albérletben sör. Ilyenkor a normálisabbja útbaejt egy kisboltot (az Interspart meg az ilyen hodályokat kilőném, mivel kész procedúra ott bevásárolni), és körülbelül 3 perc alatt a magáénak tudhatja az áhított nedűt. A normálisabbja ezt tenné, de nem én! :) Kitaláltam, hogy a város másik felében keresek valami ABC-t, és ott teszek szert a szeszre, és közben persze megpróbálom minél jobban felfedezni a környéket. Ennek jegyében elegánsan elhúztam az albérlet mellett, és nekimentem az első szembejövő utcának. Szépen csordogáltam befele a számomra eddig fehér foltként számontartott városrészbe, amikoris szembejött ez a kis vállalkozás:

Ezen - jó idiótához méltóan - jót röhögtem, mivel elsőre totál félreolvastam, és valami gerinctelenítésre gondoltam :) (Biztos itt képzik ki a jövő politikusait, és ügyvédeit :)). Továbbhaladva végre megcsodálhattam ezt a körforgalmat nappal, és józanul is:

Marha érdekes megoldásnak tűnik a számomra, és csak tippelni tudok, hogy az a kis épület ott középen valószínűleg valami elektromos cuccokat tároló építmény lehet. Épp végeztem a lefényképezésével, amikor egy fiatal srác odajött hozzám, és megkérdezte, hogy merre tud itt Pannon feltöltőt venni. Én ezúton üzenném neki, hogy tényleg nem tudtam a választ, viszont annyit tehettem volna az ügye érdekében, hogy engedem egy fél percet beszélni az én telefonomról, de akkor ott sajnos ez nem jutott eszembe. Pedig úgy tűnt, hogy fontos lenne neki...

Csordogáltam szépen tovább, láttam egy ilyen parkot is:

Komolyan mondom, olyan feelingje volt az egész túrának, mint anno a San Andreas című játékban először jutsz át mondjuk Los Santosba, és fedezed fel a titkos helyeket. Nagyon jó volt végre kicsit elszakadni az Albérlet -> IBM, IBM -> Albérlet útvonaltól, és rácsodálkozni, hogy milyen helyek is vannak a városban. Mentem tovább, egyszer csak találkoztam a jótündér... helyett ezzel a táblával:

, utána meg ezzel is:

Ekkor konstatáltam, hogy spontán módon pont abba az irányba sikerült elindulnom, amerre nem igazán van messze a városhatár, de némi gondolkodás után mégse mentem el mondjuk Győrbe, hanem visszatekertem inkább a városba. Egyszer csak a panelek közül kibukkant egy nagyobbacska épület, ki volt rá írva asszem hogy "Kodolányi János Főiskola, C szárny", és ekkor eszméltem rá, hogy megtaláltam a város felsőoktatási intézményét is, totál véletlenül :) Egyszer csak egy csodálatos parkba érkeztem, mindenhol emberek ültek a padokon, illetve ennek a tónak a partján:

Iszonyatosan jó volt a hely feelingje, nna. Miután kigyönyörködtem magam, rábukkantam egy olyan helyre, ahol egyszer már jártam életemben, és már szinte el is felejtettem, hogy létezik (még anno középiskola első, vagy második osztályában látogattuk meg osztálykiránduláson), mégpedig a főiskolától nem messze erre a kútra:

Ez a kút két dologról is híres:

1. nagyon finom enyhén szénsavas erős vastartalmú vizéről

2. a naponta néhányszor lejátszott harangjátékáról

Pont volt nálam egy félliteres Cappy-s üveg, így még hozni is tudtam belőle haza :) Jövő héten tervezem, hogy valamikor éjjel majd lebiciklizek ide délutános után, és hozok haza belőle ipari mennyiségben az albérletbe, mert ezerszer jobb mint a csapvíz, mondanom se kell. Érdekes hangulata volt amúgy az egésznek: ötvenes urak néma csöndben töltögették a flakonjaikat, senki nem szólt egy árva szót sem :) Furcsa volt.

Ezek után a belváros felé vettem az irányt (legalábbis amerre a belvárost sejtettem), láttam egy ilyen borostyánnal/repkénnyel (nem helyes rész törlendő) befuttatott belvárosi épületet is, nekem nagyon tetszenek az ilyenek:

,sőt, hogy a botanikánál maradjunk ez meg egyszerűen lenyűgözött, egy sikátor bejáratánál lógott lefelé a falról:

Igen nagy szerencséje ennek a növénynek, hogy elég magasan vannak az ágai, mert különben biztos nem lenne rajta egy rózsa sem...

Ennyi volt az első fehérvári túrám története, komolyan mondom felüdítő élmény volt kicsit - külső szemlélő számára - értelmetlen dologgal eltölteni néhány órát, és azt csinálni ami jól esik, ha egy utca megtetszik, akkor bemenni, megnézni az épületeket, satöbbi. A jövő hetet meg pláne várom, mivel délutános leszek, és tervezem, hogy éjszaka fogok majd biciklizni, amikor se forgalom, se emberek, se meleg... és nagyon remélem, hogy nem fogok defektet kapni az Öreghegy nevű városrész túlsó felénél (onnan tudom, hogy az messze van, hogy ma néztem egy térképet, de többet nem fogom, mert elveszne a dolog varázsa, ha tudnám, hogy merre megyek :)), amire pedig van esély, mivel kicsit odavan az első kerekem :) Amúgy a pláne az egészben az, hogy sört nem is vettem végül :)

Én tapasztalatlan hülye azt hittem, hogy az idióták kimeríthetetlen forrása csak az iwiw lehet szürke kis napjaimban. Nos, ez igaz is, csak sajnos elég ritkán (néha heteken keresztül sem) bukkanak fel az üzifalon olyan bejegyzések, amelyek érdemesek arra, hogy itt is mementót állítsak nekik mintegy megmentve őket egy helyre kis csokorban az utókornak, amelynek kísérőkártyáján a következő áll: "Na, te kis amatőr, ennél legyél nagyobb barom - Az őseid". Amúgy itt szeretném megjegyezni, hogy az iwiw nem más, mint virtuális seggszagolgatás, amolyan kutyamódra. Értem ezalatt azt, hogy ha megismer valakit, akkor a legtöbb ember egyből izzítja az iwiw-et, és indulhat a nagy profilvadászat. Ez olyan, mint a kutyáknál a jól bevált ismerkedési módszer, bár tudom, hogy a hasonlat több sebből vérzik :)

Na szóval visszatérve az alaptémához: eddig tehát abban a hitben éltem, hogy nincs más lehetőségem idióta embereken nevetni, mint nagy ritkán az üzenőfalon elejtett bohókás kis pársorosok kapcsán. Na ez súlyos tévedés volt részemről, ugyanis figyelmen kívül hagytam a csodálatos Gyakori kérdések nevű szegletét a magyar netnek, ahol elég néhány percet eltölteni, és az ember máris szakad a röhögéstől. Az oldal lényege amúgy, hogy - természetesen regisztálás után - lehet feltenni a nagyvilágnak az okosabbnál okosabb világrengető jelentőségű kérdéseket, mindezt névtelenül. Ezt azért fontos megjegyezni, mivel az emberek anonimként sokkal könnyebben megnyílnak, ennek demonstrálására elég megnézni mondjuk a 'Szerelem, szex' című témakört :) Ma délután - a teljesség igénye nélkül természetesen, mivel annyi hülyeség van az oldalon, hogy azt nézni is tereh - kiollóztam néhányat a hét frissensült klasszikusaiból (dőlttel az én megjegyzéseim):

  • Negyed 5 ugye hogy 17:15? (naná. el ne hidd senkinek ha mást mond) (link)
  • A lányomnak a barátai ízléstelen ábrát rajzoltak valami nagyon erős filccel az egyik cicijére és sehogy nem tudjuk leszedni. Mégis mit tegyünk? (vágjátok le. más megoldás nincs) (link)
  • Cigány vagyok, van mondanivalód? (legyen?) (link)
  • Nagyon izgulok, 1 hét múlva megyek Londonba munkát keresni! Megnyugtatnátok egy kicsit? (nyugi, a legrosszabb ami történhet az az, hogy már a reptéren elrabolnak, eladják a fél vesédet a feketepiacon, téged meg kurvának nemtől függetlenül) (link)
  • Merre kell forgatni a kormányt jobbra kanyarodásnál? (ki mondta, hogy forgatni kell?) (link)
  • Ha a konyhában sok a mosatlan és mindig ellepik a bogarak és a kukacok, azt hogyan tudom megszüntetni? (és még mi hittük azt, hogy Győrben durva állapotok voltak az albérletben... amúgy a válaszom: nem kell aggódni, a kukacokat, meg a különféle csúszómászókat úgyis meg fogják enni az előbb-utóbb megjelenő patkányok) (link)
  • Mi a teendő ha maga a pénisz is szőrös? (no comment ...) (link)
  • AIDS-es lehetek egy k*rvától? (dehogyis, ki mondta ezt a hülyeséget neked? a 14 éves szűzlányoktól viszont óvakodj!) (link)
  • Egyszerűen nem értem miért nem mernek leszólítani 1 nőt a pasik utcán? Ennyire félnek a visszautasítástól? Annyira zavaró hogy 1 óráig bámul, de nem tesz semmit pedig én adok visszajelzést ha teszik a fiú (most komolyan: tegyék fel azok a nők a kezüket, akik szeretnék, ha úton-útfélen ilyenek röpködnének feléjük, hogy pl. "szijjaebébi, gyeremárigyunkegysört!") (link)
  • Mindig gumitalpú papucsban vasaltok? (nem, néha acéltalpú tűzoltócsizma szokott lenni rajtam.) (link)
  • Az jelent valamit, ha valaki azt mondja hogy hiányzol neki? (persze, olyankor mindig esik a forint ára) (link)
  • Enyhe gerincferdülésem van, ez nem akadálya lányoknál? (dehogynem, messziről kiszúrják, ezért nem lesz soha csajod, lúzer!) (link)

És a végére a bónusz:

  • Milyen egy férfibe élvezni?

És a válasz az oldalról, amelyet mintha én alkottam volna:

Próbáld ki apádon! :D
És aztán ne mondd el, engem nem érdekel!
(link

Egyelőre ezek voltak azok, amikre azt mondtam, hogy ilyen egész egyszerűen nincs, de biztos vagyok benne, hogy ha kicsit jobban feltúrom a szemétdombot, még több gyöngyre fogok találni :) Folyt. köv.!

Az internet csodája

2009.05.19. 06:02

Tegnap délután döbbentem rá, hogy mekkora egy zseniális találmány is az internet: egy időben beszélgettem mikrofonnal barátnőmmel, és kaptam ki Starcraft-ban egy cimborámtól, és mindketten száz kilométerre voltak tőlem! Mi ez, ha nem sci-fi? :)

Ma aztán tényleg nincs kedvem írni, elég annyi, hogy fél 4-kor keltem, meghallgattam most egy nagyon fos albumot (U2 új),túl vagyok másfél sörön, és nagyon szar a kedvem, csak úgy a feeling kedvéért. Mivel ma cserben hagyott az írási hajlamom, ezért - rendhagyó módon - most tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre, és nem csak a kötelező udvariasság beszél belőlem. Tessék meghallgatni az alábbi két szerzeményt, és szavazni: melyik a jobb? Mondanom se kell, hogy a második, Quimby által előadott dal az első feldolgozása, és egy Illés előtti tiszteletadást megcélzó feldolgozás-albumon jelent meg pár éve. Amúgy a szám címe: A lány és a csavargó.

Kezdjük akkor az originallal: 

 

És itt a Quimby-féle feldolgozás: 

 

Tessék szavazni!

Amúgy a Röyksopp egy isten zene, és most konkrétan leszarom, hogy ennek semmi köze a témához.

Írta: JonC

3 komment

Címkék: zene szavazás

Előjáróban elmondanám, hogy muszáj volt ezzel a kissé öncélú hasonlattal felvezetni a most elemzésre kerülő filmet. Szeretném ha azért nem csak én, és néhány fanatikus számítógépes játékos értené ezt a Lungfishopolisos témát (ami a post címében szerepel), ezért megmagyaráznám: a Psychonauts című (és már a blogon is elemezgetett) játékban van egy pálya, amelyben hatalmasra nőve kell "terrorizálni" Lungfishopolis békés lakóit (az épületek zúzását pedig olyan beszólások kísérik a lakók részéről, hogy néha majdnem lefordultam a székről, úgy röhögtem, pl. "Jajj ne! Csak a kiskutyák árvaházát ne rombold le!") miközben ők notóriusan Goggaloreként emlegetnek. Egy videó többet mond minden szónál, úgyhogy tessék megtekinteni ezt: 

Visszatérve: az alkotás a Cloverfield névre hallgat, és igazából nem tudom, hogy miért kapta ezt a nevet, mindenesetre a jó öreg japán, és elég friss amerikai Godzilla filmeket mutatja be, csak éppen a fogyóeszközként szolgáló civil lakosság szemszögéből.Egy manhattani lakásban tartott búcsúbuliba csöppenünk be az alkotás elején, ahol egy kissé bugyuta, de jószívű srác a kézikamerájával interjúvolja a jelenlevőket. Ahogy a későbbi főszereplők épp az erkélyen lelkiznek hirtelen hatalmas rengés rázza meg a várost, és a távolban kialszanak a felhőkarcolók fényei. Természetesen a kamerás srác mindent vesz, többek között azt is, ahogy ezek után elszabadul a pokol: az utcán emberek menekülnek, hirtelen becsapódik mellettük a Szabadság-szobor feje(!), és a távolban épületek dőlnek össze. Alapvetően szeretem az ilyen ál-dokumentum filmeket, mint amilyen az Ideglelés is volt anno: ha jól van megcsinálva az ilyen, akkor alapvetően sokkal nagyobb lehetőséget biztosít az embernek arra, hogy beleélje magát a történésekbe, mint a kissé személytelenebb E/3 nézőpont. Mondjuk ami előnye, az hátránya is a filmnek: az igazi vizuális orgazmus elmarad, pont azért mert nem lett volna túl életszagú, ha folyamatosan remegés nélkül rajta tudta volna tartani a srác a keresőt az amúgy eddig nem is emlegetett hatalmas csáposfejű túlméretezett Gollam-utánzaton, aki minden erejével azon van, hogy romba döntse Manhattan-t. Eme feladatát talán kicsit eltúlzott hatásfokkal is végzi: egész egyszerűen nonszensz, hogy épp a Nagy Alma másik felén végez tereprendezést, de a Brooklyn-híd is leszakad hőseink alatt elvileg az ő hathatós segítségével (mondjuk mi mástól ugye).

Szóval a kezdeti 15 perces búcsúbulis bevezető után következik a bő egy órás futkározás, rohangálás, sikoltozás, de az alkotóknak sikerült megoldani, hogy a film végig érdekfeszítő tudjon maradni. A jól bevált recepthez nyúltak: amikor kezdett volna kicsit leülni a sztori akkor mindig becsapott a ménkű, hirtelen valami felrobban hőseink körül, és újra pöröghetnek az események. Kifejezetten tetszett a metróalagútban játszódó rész, ahol a négy fiatal gyalogosan baktat a vaksötétben, csak a kamera fénye segít nekik a tájékozódásban. Egyszer csak patkányok kezdenek el rohanni feléjük, mintha menekülnének valami elől, és rá pár pillanatra elszabadul a pokol :) Amúgy itt jegyezném meg, hogy nem tudom, hogy milyen felszerelésük volt az arcoknak, de az már egyszer biztos, hogy ilyen strapabíró szerkezetért én is bármit megadnék, egész egyszerűen mindent kibír :) 

A film nem kicsit látványos trailere

Ami tetszett még: a készítők egész korrektan lerenderelték Manhattan pusztulását egészen hihető effektek felhasználásával. Voltak nagyon adrenalinpörgető jelenetek is a filmben, szóval ha mélyebb tartalommal nem bíró könnyed kis katasztófafilmre vágysz akkor ez jó választás lehet :) Kifejezetten bejövős volt az a jelenet, amikor hőseink kibukkannak a már emlegetett metróalagútból, és a szanaszét barmolt város közepén elbaktat előttük egy elszabadult lovashintó. Ez valahogy szimbolikus jelentőségű volt a számomra. Jó volt még az is, hogy végre nem volt happy end egy film végén, de gondolom most ezért a mondatomért egyesek utálnak, mert spoilereztem kissé :)

Ami furcsa volt: a katonáknak (akik az evakuálást végezték) nem az volt az első dolguk, hogy kiverjék az operatőr srác kezéből a kamerát, majd apró darabokra törjék benne a memóriakártyát. Ismerve jenki barátainkat, ez lett volna a minimum. Aztán: én speciel röhögtem, amikor egy szűk lépcsőházban lefele futva megtámadja őket egy kisebb, kutyányi alien, erre hát nem pont ott van egy tűzoltóbalta a falon? Jé, de érdekes :)

Apróbb hibáitól eltekintve érdekes, és szórakoztató alkotással állunk szemben, beleélős, látványos, nemhappyendes. Tessék megtekinteni! :)

A malacok halála

2009.05.14. 22:45

Van most ugye ez a disznóinfluenza mizéria. Még akkor is hülyeségnek tartom az egészet, ha figyelmen kívük hagyom a fejemben minduntalan megjelenő jelenetet, ahogy Józsi bá megy hátra az ólakhoz a nagy nyári reggel aranyszínű napsugarait átszelve az első feles házipálesz után, és döbbenten konstatálja, hogy a malacok nagyokat tüsszögve fekszenek a sarokban a hónuk alatt hőmérővel. Komolyan mondom, hogy már megint kaptunk egy klasszikus esetet arra, hogy hogyan lehet tömeghisztériát, meg hetekig kitartó csámcsognivalót kreálni, amit főleg a média gerjeszt.

A fenti eszmefuttatás ellenére én is megkérnék mindenkit, hogy ne, azaz NE próbáljon meg nyálat cserélni nagymuteréknál a hízóval, ha egy mód van rá (még akkor se, ha könyörög egy pusziért).

Amúgy természetesen a Százholdas Pagonyt se kerülte el a veszedelmes kór, ennek legjobb példája az alábbi illusztráció Milne klasszikusából:

Az angolul nem tudók kedvéért:

Ahogy hazafelé baktattak a hóban, Malacka magában mosolygott, és arra gondolt, hogy milyen szerencsés, hogy ilyen legjobb barátja van, mint Micimackó.

Micimackó eközben arra gondolt, hogy ha a disznó tüsszent, kurvára ki fogja nyírni.

 

Update:

1. mint kiderült, ez a kép már régóta kering a neten, sőt létezik belőle magyar változat is. Kösz Zé, hogy leromboltad a blogom egyediségébe vetett hitemet! :)

2. Fritz barátom a következő fontos tanácsot tartotta fontosnak megosztani veletek: onnan tudhatjátok, hogy elkaptátok a disznóinfluenzát, hogy reggeliért nem a helyi közértbe, hanem a takarmányboltba tértek be, továbbá a reggeli müzli helyett kukoricadarát öntötök a tejbe :)

Írta: JonC

Szólj hozzá!

Címkék: humor

Hamis boldogságérzet

2009.05.14. 12:39

Ma jó kedvem van. A miértjére a választ szerintem egy jó kis zsidóviccel tudnám megadni:

- Rabbi, adj tanácsot! - könyörög Kohnné. - Heten élünk egy szobában. Ezt nem lehet kibírni. Belepusztulunk!
- Van háziállatotok?
- Három tyúk meg egy kecske.
- Na, akkor vidd be azokat este a szobába! - De rabbi! Ha mondom, hogy így is alig férünk el!
- Ne vitatkozz! Tanácsot kértél, adtam. Gyere el újra két hét múlva!
Két hét múlva újra beállít Kohnné, és még nagyobb siránkozásba fog. Hadd kösse vissza az ólba a tyúkokat, hadd vigye ki a kecskét az udvarra, mert megtébolyodnak így.
- Helyes, vidd ki az állatokat a szobából és gyere el megint három nap múlva!
Három nap múlva beállít Kohnné, ragyog az arca.
- Na, hogy vannak odahaza? - kérdi tőle a bölcs rabbi.
- Boldoggá tettél minket, rabbi! Hamarjában azt se tudjuk, mit kezdjünk a sok felszabadult hellyel.

 

Na, én is így vagyok ma az anyagi helyzetemmel: rájöttem, hogy nem vagyok akkora szarban, mint gondoltam (bár így is mínuszban van az egyenleg durván), és én vagyok olyan hülye, hogy ez feldobja a kedvemet :)

Béke poraidra, Duke!

2009.05.14. 00:06

I'm Duke Nukem, and I'm coming to get the rest of you alien bastards!

 

Meghalt Duke Nukem. Gondolom ez a kijelentés nem rázott meg különösebben senkit, azokat meg pláne, akik azt se tudják ki is volt ő, de attól még nem lesz kevésbé szomorú eme tény. Ő volt az, akire felnézhettünk, akinek aranyköpéseit a mai napig idézzük ("a fejed olyan mint a seggem: nincs különbség!"), aki apánk helyett apánk volt, akitől eltanulhattuk, hogy hogyan lehetünk igazán magabiztosak... hogyan viselkedhetünk férfiként. Komolyan, már csak az hiányzott, hogy megtanítson borotválkozni, meg nyakkendőt kötni. És most vége szegénynek. Azok kedvéért akik esetleg nem hallottak még róla, ő bizony egy játékhős volt, és sokunk gyerekkorát határozták meg az ő címszereplésével készült játék(ok) előtt töltött felhőtlen órák. Az 1996-ban debütált Duke Nukem 3D című FPS a mai napig ott figyel sokunk vinyóján, a maga nemében és idejében egy rendkívül meghatározó darabja volt a számítógépes szórakoztatásnak. És most vége: az ő kalandjainak folytatását idestova 12 éve(!) hegesztő 3D Realms bezárta kapuit, köszönték szépen a srácok a beléjük vetett hitet, de inkább mégiscsak abbahagyták az egészet. Bocs Zoli. Az  új rész címe amúgy Duke Nukem Forever lett volna, sokak szerint a címben szereplő 'Forever' szócska a készítés időtartamát volt hivatott jelölni, de amíg pár hete ez még csak ártatlan poén volt mostanra véres valósággá vált. Tényleg nem fog elkészülni soha...

Szeretnék ezzel a cikkel mementót állítani ennek a játéknak. Ez volt az a játék, ami hatására 4-en tapadtunk a 486-os gép monitorjára Matyiéknál anno, és kiosztottuk, hogy "te nyomod a tűzgombot, én meg mozgok", és így igyekeztünk minél jobban magunkba fogadni a játék által nyújtott élményt. Aztán később (jóval később), amikor már nekem is lett olyan gépem, amin elfutott (minimum 8 mega RAM kellett neki, és jobban érezte magát Pentiumon, mint 486-oson, ki hallott már ilyet?), az a sok csodás óra amit a végigjátszásával töltöttem. Sose felejtem el azokat az álleejtős jeleneteket, mint amikor egy komplett épületet robbanthattunk fel, vagy amikor a moziban kellett rakétát ereszteni a vetítővászonba az első pályán. Aztán később az olyan kiegészítők nyújtotta élmény, mint az Atomic Edition, vagy a Nuclear Winter, amelynek végén magát a télapót kellett a túlvilágra küldeni... Én speciel addig jutottam fanatizmusban ezzel a játékkal kapcsolatban, hogy anno 15 éves korom tájékán perfekt szintre fejlesztettem a pályatervezőjének a használatát, és már én is tudtam földrengéseket, meg mindenféle érdekes effekteket implementálni a saját pályámba, amelyben például szerepelt egy szexshop is, a polcokon sorakozó szétlőhető műbrékkel, meg pornónéző szobával... Fél évig dolgoztam rajta, és egyszer csak elfogyott az ihlet. Valami nagyon régi CD-men még biztos kallódik valahol belőle egy példány...

És most vége a mesének. 12 év várakozás után (amely azzal telt el, hogy a fejlesztő csapat sokszor kezdte újra a nulláról a játékot, ahogy jöttek ki az újabb és újabb grafikai motorok) végleg lehúzták a folytatást a WC-n a legendás 3DRealms-sel egyetemben. Hiányozni fog ez a játék nagyon... Béke poraira!

A történethez hozzátartozik, hogy egyes fejlesztők érdeklődnek a játék félkész verziója után, mondván ha befejezik akkor nagyot kaszálhatnak vele, de én lassan úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy inkább hagyjuk az egészet a francba, minthogy újabb jópár éves meddő várakozás kezdődjön.

Összehasonlításképpen íme az eredeti, '96-os klasszikus, amiről eddig regéltem:

És íme, így nézett volna ki a Forever, már ha kiadták volna végre:

Köszi srácok!

2009.05.12. 21:47

Annak ellenére, hogy néha más kép alakul ki róluk (mint mondjuk pl. az egyik stafftag Puruttyás megnyilvánulásai alapján) mégiscsak jó arcok ezek a bloghus srácok. Leszarják, hogy a blogod alig generál forgalmat, reklámbevételt meg még annyit se (konkrétan semmit) mégis ha írsz nekik, hogy valami nem úgy néz ki a kis háztájidon, mint ahogy azt megálmodtad, akkor nem restek végigbogarászni az egész kódot, hogy megtalálják a hiba okát. Köszi srácok!

süti beállítások módosítása