Amikor a hányinger elkap...

2009.05.26. 10:28

Ma egy kicsit politizálni fogok, és mivel tudom, hogy ez a téma mindenhol nagyon kényes, de ebben az országban emberek egész egyszerűen képesek átmenni primitív baromba, ha valaki nem az ő párjukon áll, ezért szeretnék néhány dolgot elöljáróban leszögezni:

1. nem, azaz nem érdekel, hogy a lentebb taglalt párt mit ért el, kik a tagjai, mit köszönhetünk neki, már ha van ilyen. Ez most azért fontos, mert nem a párt múltja volt az, amin felháborodtam, hanem a jelene, és az, hogy milyen módszerekkel próbál előnyhöz jutni az Európai Parlamenti választásokon.

2. nem tartom magam egy fanatikus nacionalista baromnak, tudok nyitni más kultúrájú emberekre, és hiszem, hogy valóban nem a bőr színe vagy a vallása tesz embereket nemkívánatossá egy országnak, hanem az a viselkedésforma, amely őket jellemzi

3. nem hinném, hogy valaki azért lesz rasszista, mert használja a cé, vagy zsé betűs szavakat, feltéve hogy nem pejoratív értelemben értve mondja őket. Ezt azért kellett leszögeznem, mert bizony volt olyan, hogy le lettem oltva, hogy hogyan merek itt cézni a blogon, mikor az rasszista szó, sőt a zsé betűs helyett is már az 'izraelita' kifejezés dívik. Namármost, ezek szerint a MAZSIHISZ is egy szélsőjobbos szervezet, mert szerepel a nevükben a zsé betűs szó? Na ne vicceljünk már... A kurva attól még pénzért kefél, még ha prostituáltnak hívjuk is, legalábbis szerintem (és ne tessék párhuzamot vonni közöttük, és az eddig emlegetett népcsoportok között, egyszerűen ez egy szemléletes példa)!

Ennyit szerettem volna elmondani, mielőtt belevágok a mai témámba, ami egy kifejezetten demagóg, népbutító választási reklám á'la SZDSZ, tessék megtekinteni:

 

Hmm, mik is hangzanak el benne? Csupa nagyon szép, magasztos gondolat. Kár, hogy a világ sajnos nem ilyen fekete és fehér, mint ahogy itt ábrázolják, hanem bizony vannak köztes árnyalatok is.

Haladjunk sorban:

az első rész a Hazaárulók - szeretők szembeállításával gondolom a párt szimpatizánsait/főembereit ért támadások kapcsán került be a spotba. Namármost: ebbe aztán tényleg nem akarok belefolyni (meghagyom a téma taglalását a különféle politikai fórumokon egymást oltogató ötveneseknek), mindenesetre íme egy idézet a mindannyiunk által oly tisztelt Horn Gábortól: ""Fontosabb az, hogy mi lesz az SZDSZ-szel, annál, hogy mi lesz az országgal" - és ezt nagyon őszintén mondom!" (itt meg is lehet nézni). Szerintem ezt nem kell tovább magyarázni.

Aztán nézzük tovább: nem született bűnözők? Valóban nem. Viszont olyannyira nem áll szándékukban beilleszkedni a társadalomba, vagy akár a szűkebb környezetükbe se, hogy az teljesen nyilvánvalóvá teszi azt, hogy a diszkrimináció a legtöbb esetben jogos velük szemben.  És a rendkívül érzelmes hangon aládörmögött "Árpikatilali" is nagyon megható, de ha kimondja valaki a cé betűs szót, akkor nem árpikatilali jut az ember eszébe, hanem egy másik név, mondjuk Marian Cozma-é... Ilyenkor tudom sajnálni azt az elenyésző szándékukat, akik megpróbálnak tisztességesen, a normákat betartva boldogulni, nem lehet könnyű nekik... Erről ennyit, még a végén kimondom a cé betűs szót, és akkor biztos rámfogja valaki, hogy még a Bombagyáron is regisztrálva vagyok (amúgy valóban, de nem azért, mert annyira egyetértek Tomcat néha elég érdekes elképzeléseivel, más oka van).

A következő a kedvencem: a szivárványszínű esernyő alatt boldogan nevető párocska. Valóban nem perverzek, valóban értékes emberek is lehetnek. De: hogy lehet az, hogy nincs még egy olyan társadalmi csoport, akik fényes nappal hozzák a hányingert jóérzésű emberekre? Csinálják nyugodtan amit akarnak, szeressék egymást szépen otthon, de azzal ,hogy az utcára vonulnak csak a "normális" többség ellenszenvét vívják ki! És nem hinném, hogy komolyabb negatív diszkrimináció érné őket, mint egy teljesen begyepesedett heterót, de ennek előfeltétele az, hogy ne hivalkodjonak a másságukkal!

A zsé betűs vallást gyakorlókra vonatkozik a következő szekció (a menórát gyújtogató tündéri kislány is ezt jelzi, hát még a végén a háttérben a rabruhák), ez egy nagyon nehéz téma a számomra. Nem lehet tudni, hogy mennyi igaz abból, hogy a zsé betűsök valóban Palesztinát akarnak-e belőlünk is csinálni, mindenesetre ha ez a cél, akkor nagyon jól haladnak. Itt figyelhető meg, hogy az egészségtelen paranoia milyen összeesküvés-elméletek alkotására késztet egyes embereket, bár azért bennem felmerült egy sokkal ijesztőbb eshetőség is, hogy mi van akkor, ha nekik van igazuk, és tényleg a zsé betűsök gyarmata lesz nemsokára Magyarország? Paranoia... és őrület. Na, ezért nem is nézem mostanában a témával foglalkozó oldalakat, bedugtam a fejem a homokba :)

Következzék a droglegalizációról szóló néhány másodperc, ezt akár még támogatnám is (mivel bizonyíthatóan kevésbé fog egy füves meghülyülni hosszú távú fogyasztás kövezkeztében, mint egy kannásborfüggő), de egy célkitűzés amelyet egy ilyen párt támogat máris elveszti a varázsát... mindenesetre a tiltás ostoba dolog, szerintem az alkohol (bármennyire is jó néha) meg a cigi hosszú távon sokkal durvább dolgokat művel mind a használó szervezetével, mind a környezetével, mint a fű, csak az a gond, hogy ebben a néphülyítő kampányvideóban még ez a legalizációs törekvés is ellenszenvessé válik...

Nagyon szép egészet alkot a párt teljes kampánya, mivel a plakátjaik hasonlóan hányingerkeltőek, és itt kell megjegyeznem, hogy meglepően hasonlít egy mexikói boxolóra az egyiken árpádsávosnak titulált jólszituált fiatalember. Ez is egy gerinctelen húzás: annak idején állítólag a nácik vágtak be zsékről szóló filmekbe pár pillanatra gusztustalan patkányokról szóló képkockákat, ezzel is a zsék ellen hangolva a társadalmat, hogy ha szóba jönnek ők, akkor egyből egy elemi undor vegyen erőt az emberen... Ebben az esetben is hasonló eszközhöz nyúltak a kampány létrehozói: vettek egy nagyon agresszív fejű emberről készült fotót (amit - mint kiderült - állítólag egy reklámügynökségtől vettek), és kinevezték árpádsávosnak, mintha ő lenne a közös ellenség, akit lehet utálni. Igen, ez bevált módszer volt már Orwell 1984-ében is, hogy a kommunizmusról ne is beszéljek...

Szóval az van, hogy ha egy szóval szeretném jellemezni ezeket a megoldásokat, akkor a hányinger lenne az első, ami eszembe jutna. Utána szépen sorjáznának a következők: agymosás, demagógia, pofátlanság, manipuláció, ködösítés. Mindezt mondom úgy, hogy különösebben nem érdekel a napi politika (TV-t már hetek óta nem néztem, kivéve tegnap este a Showder Klubot, meg hétvégén nagynéha, mert nincs net :)), és a neten se tartozik a híroldalakon a kedvenc menüpontjaim közé a Belföld. Egész egyszerűen az történt, hogy szombaton fetrengtem a szobámban otthon, és elcsíptem ezt a videót a TV-ben, és mélységesen felháborított. Cékérdés van, nem az Árpik miatt vannak feszültségek az országban, hanem inkább Árpik apjai miatt, aki épp vagy sitten van, vagy gyártja a kistestvérét valami külvárosi putriban. Ez megint persze általánosítás, de őszintén: nincs alapja? Naugyehogyugye. És ezt a problémát (IS!) az SZDSZ szépen megpróbálja eltussolni csak azért, hogy több szavazót nyerjen az EP-választásokon. Szerintem ez undorító...

A bejegyzés trackback címe:

https://raktalicska.blog.hu/api/trackback/id/tr201144323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tsyga 2009.05.26. 12:40:02

2006-ban a Fidesznek volt gusztustalan kampánya, bele is buktak, talán mert "ajóérzésű emberek"nek ez nem tetszik. Kiváncsi vagyok az SZDSZ mire megy ezzel az agresszív kampánnyal... :/

Viszont annyira szerintem nem szerencsés ez a választás... A jövőévinek nagyobb tétje lesz, aztán ez meg főpróba rá. Szóval demagógok, aagitátorok figyelem: hamost elrontjátok a dolgokat jövőre más taktikával jobban sikerülhet... és ez szomorú... :(

JonC 2009.05.26. 12:48:41

@Tsyga: ja igen, a Fidesz is elmehet az anyjába, amiért kettészedték az országot, ami azóta is tart, meg amiért pártszimbólummá silányították a kokárdát! Az MSZP is bekaphatja, amiért ezt művelték az utóbbi években... A kis pártokról meg jobb nem is beszélni...

Tsyga 2009.05.26. 16:35:04

Akkor mindenki bekaphatja? Ez már anarchizmus. :)

JonC 2009.05.26. 20:25:50

@Tsyga: szerintem meg ez az egészséges szemlélet ma Magyarországon :) Most komolyan: van olyan oldal, ami mellett ki lehet állni, hogy 'igen, ők valóban megoldják a gondokat, mindamellett tisztességesek, meg jó arcok'? Szerintem - hangsúlyozom: szerintem - nincs. Ezért nem fogok elmenni szavazni mostanában, csak bátorítanám őket, meg max úgy tudnék dönteni, hogy kisorsolom az ikszelendő rublikát ec-pec-kimehetsz-szel :)

i.mrc 2009.06.09. 23:02:29

Hát nem szabad komolyan venni a sok baromságot amit nyomnak az arcunkba, mit tudhatnak arról mi az ábra a hétköznapokban! Amúgy magasról leköpni a mélybe és hallgatni, hogy koppan, egyszerű!

i.mrc 2009.06.10. 09:43:49

Nézz utána a humanista pártnak, bár egy két momentum ott is vitatható, de az eszme nem rossz!
süti beállítások módosítása