A közöny társadalma

2009.04.27. 12:55

Annyira szeretnék egy olyan közösségben élni, ahol az emberek mosolyogva, örömmel engedik előre egymást a buszra, ahol az időseket megbecsülik, és nem kell "nyögdíjon" tengődniük, ahol nem kezdődik a jól megszokott anyázás egy koccanásnál, ahol a társas kapcsolatok nem korlátozódtak arra, hogy "jóvanbazze, elviselem, hogy élsz, de többre ne számíts"... Érdekes tapasztalat volt ma is a reggeli buszozás vissza Fehérvárra, tapasztalni, hogy mennyire tapintatlanok tudnak lenni egymással az emberek, és milyen undorral veszik tudomásul, hogy mások is szeretnének eljutni A pontból bébe. Jellemző, hogy full hangerőn kell hallgatni azt a kurva house-zenét a fülhallgatóval (és milyen érdekes, hogy az emberi koponya hangerősítő ládaként funkcionál, így az egész hátsó traktus élvezhette az előadást), meg persze nem előreengedni az idősebbeket/kisgyerekeseket.

Ami marha érdekes az egészben, hogy sajnos én is ugyanígy reagálom le a többieket, mint amit reklamálok, egész egyszerűen nincs energiám arra, hogy még velük is törődjek, és ez majdnem minden szituációban igaz, ha ismeretlenekkel kell megosztanom egy helyiséget, legyen az egy busz, vagy egy váróterem, vagy akármi. Annyira kiölte belőlem a nyitottságot ez az uniformizálásra törekvő társadalmi rend, hogy néha eszembe se jut, hogy esetleg rámosolyogjak valakire, pedig az esetek döntő többségében jól esik az embereknek, ha valaki nem megölni akarja a szemével, hanem esetleg megmutatni neki, hogy benne is él a "Szeressük egymást, gyerekek" felfogás. Az emberek döntő többsége nem akar, vagy esetleg már nem is tud mosolyogni, csak ha a saját kis szférájáról van szó, és ez bizony annak a jele, hogy szorongunk. Bizony. Szorongunk attól, hogy nem fogadja  majd pozitívan a másik a közeledésünket, szorongunk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat. Sokkal egyszerűbb feszesre spannolt arcizmokkal átesni ezeken az - általunk kellemetlennek vélt - procedúrákon, mint egy buszra felszállás, ahol bizony más emberek is belemásznak az intim szféránkba. Mennyire fel tudná dobni az egészet, ha mindenki esetleg mosolyogva, bizalmat sugározva, egymást előreengedve (de nem elkezdve egymás fa... na mindegyis :)) ejtené meg ezt a dolgot!

Érdekes amúgy az eltérés, amit ezzel kapcsolatban az ország keleti és nyugati része között tapasztaltam. Néhány éve töltöttem pár napot az Alföldön (konkrétan Debrecen mellett Hajdúsámsonban), és eleinte idegenkedve tapasztaltam, hogy itt bizony az emberek nem irtóznak a testi kontakttól, tehát egyből ölelnek, és - mintha ezer éve ismernétek egymást - egyből jókedvűen tudakolják, hogy mi van veled, meg hogy mit iszol :) Ez nagyon furcsa volt, mivel itt, a Dunántúlon ez sose volt szokás, de nem mondhatnám, hogy kellemetlen volt. Ezt hiányolom igazán: a közvetlenséget. Azt, hogy az emberek inkább hagyják a földön feküdni a rosszul lett öregeket. Azt, hogy nem állnak ki a nőket inzultáló cigá  huligánok ellen a buszon, inkább nyakbehúzva próbálják megintcsak túlélni a szituációt túlzott lelki megrázkódtatás nélkül.

Tudom, hogy elvileg a magyar alapból egy széthúzó, pesszimista nemzet (erre konkrét számok is vannak bizonyítéknak, a 'XX. századi népi feljelentősdi' című játékban is elsők voltunk, az öngyilkossági statisztikákról nem is beszélve), de van egy olyan érzésem, hogy nem tartanánk itt, ha esetleg megtanulnánk egymást szeretni, és megbecsülni. Érdekesen hangozhat ez a mondat tőlem, akiről az a kép alakulhatott ki esetleg, hogy hajlamos az általánosításra, de úgy gondolom, hogy ha mindenki (és ezalatt minden magyar állampolgárt értek) betartana bizonyos erkölcsi normákat, akkor sokra vihetnénk, és összefogva könnyebben lábalhatnánk ki ebből a fekáliával teli gödörből, amibe kedves amerikai bolygótársaink taszítottak minket (is). Ezzel a nagy össznépi összefogásos vízióval megint elkanyarodtam az utópia irányába, de szerintem első lépésnek elég lenne az is, ha mondjuk megtanulnánk egymásra mosolyogni. Nem nehéz: kevesebb arcizmot vesz igénybe, mint a morcos arckifejezés :)

(Most visszaolvasva kezdem érteni, miért szoktak régebben lehippizni egyes ismerőseim :))
 

A bejegyzés trackback címe:

https://raktalicska.blog.hu/api/trackback/id/tr711089140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tsyga 2009.04.27. 13:11:38

Mondjuk engem az is érdekelne, -nem tudom, hogy megér-e egy blogbejegyzést ugyan-, hogy mi módon jutottál haza pénteken? Talán a >>utazók nagykönyve

Tsyga 2009.04.27. 13:12:25

Hova tünt a kommentem többi része?!

JonC 2009.04.27. 14:12:11

@Tsyga: nem ér meg sajnos, mivel nem a kalandos utat választottam stoppolással, szőrös apácákkal, meg hasonlókkal, hanem snassz módon kértem kölcsön pénzt hazaútra :)

JonC 2009.04.27. 14:13:16

@zolifun: öö... mondjam azt, hogy ez várható volt? :)
süti beállítások módosítása